Léteznek bizony kiábrándult fideszesek

Rossz fejlemény a Fidesznek, és közben annál jobb Magyar Péternek, ha minél több fideszesként ismert vagy a NER-ben valamilyen funkciót betöltő ember tűnik fel a Tisza mellett.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői szerint tisztességtelen volt a vasárnapi választás Törökországban. Az Erdoğan elnököt támogató Igazság és Fejlődés Pártja a szavazatok közel felét megszerezte.
Nemzetközi megfigyelők szerint tisztességtelen volt a vasárnapi választás Törökországban. Sajnos arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy a kampány tisztességtelen volt – mondta a megfigyelőcsoport vezetője, Andreas Gross hétfőn.
Az EBESZ szerint túl sok volt az erőszak és a félelem, márpedig a félelem ellensége a demokráciának és a szabad választásnak. A kormány a sajtónak is nyíltan nekitámadt: a választást megelőző napokban a rendőrség razziát tartott a kritikus hangvételű újságoknál és tévécsatornáknál.